Ostara

Ostara a fák ünnepe, a tavaszi napéjegyenlőség ünnepe. Az igazi tavasz első napja. Ekkor egyforma hosszú a nappal és az éjszaka - ezt már az ókori népek is megfigyelték. Minden természetvallás megünnepli ezt a napot, amikor a Természet felébred hosszú téli álmából, a Föld újra termékennyé válik - elkezdődhet a vetés, az ültetés, kihajtanak az ősszel földbe rejtett magok.
A borongós, téli napok elmúlását ünneplő szertartásokon a Nap és a Tél istene megküzd egymással a világ birtoklásáért, s e nemes küzdelemben természetesen a zimankó ura marad alul. Az Istennő termékennyé teszi a Földet, felébreszti Őt mély álmából, az Isten pedig segít fölnevelni, érlelni a termést. Járja a zöldülő mezőket, öröme telik a természet bőségében.
Az ünnep eredeti kelta elnevezése Alban Eiler, A Föld Fénye, a fakadó rügyek ünnepe. Március az am Mart, a magvetés ideje. Ez az időszak a folklór szerint a na tri Mairt, vagyis a Fák menetelése vagy indulója.

Az ünnep katolikus egyházi megfelelője a Húsvét, a napéjegyenlőségtől számított első telihold utáni első vasárnap. Ekkor emlékszik meg a katolikus világ Krisztus feltámadásáról. Időben ugyanekkorra esik a zsidó Peszách-ünnep is. A télvégi farsangi mulatságokat önmegtartóztató időszak követi, a negyvennapos nagyböjt.

Az ünnep szimbóluma, a tojás is termékenység-szimbólum. Sárgája többnyire a Napot szimbolizálja, fehér héja a Fehér Istennőt, az egész pedig az újjászületést. Nem csoda, hogy a világ minden népének mitológiájában kiemelkedően fontos helyet kapott.