Samuel Beckett

Írországi származású, angol és francia nyelven alkotó író, költő. Samuel Barclay Beckett 1906. április 13-án született a Dublin közeli Foxrockban, jómódú, középosztálybeli, protestáns családban. Egyetemi tanulmányait francia és olasz szakon végezte a híres dublini Trinity College-ban.
Miután 1927-ben elvégezte az egyetemet, Belfastban tanított, majd angol lektorként dolgozott a párizsi École Normale Supérieure-ön. Párizs lenyűgözte pezsgő irodalmi életével, itt került szoros kapcsolatba James Joyceszal, akit asszisztensként segített a Finnegans Wake írásában. Később Duchamp és Giacometti művészi köreihez csatlakozott. A párizsi irodalmi élet hatására kezdett írni, először versekkel jelentkezett. Első megjelent műve az 1930-ban napvilágot látott Poroszkóh című költeménye volt.
1930-ban jelent meg első önálló kötete, a szakirodalomban máig alapműnek számító Proust tanulmánya. 1931-ben volt egyeteme hívására visszatért Dublinba, ahol 1931-32-ben francia előadó volt. Ekkor kezdett novellákat írni, melyek 1934-ben a magyarul kiadatlan More Pricks Than Kicks (Több fricska, mint rúgás) című kötetében láttak napvilágot. Beckett hamarosan megunta az egyetemi kötöttségeket és búcsút mondott tanári karrierjének. A következő években állandóan utazgatott, elsősorban irodalommal foglalkozott, és alkalmi munkákból tartotta fenn magát.
1937-ben végleg Párizsban telepedett le. Pályáján az áttörést az 1938-ban megjelent, még hagyományos regényformában írt, de már sajátosan abszurd becketti vonásokat is tartalmazó Murphy című regénye jelentette. 1938-ban ismerkedett meg későbbi feleségével, Suzanne Dechevaux-Dumesnillel. Suzanne életre szóló társa lett, 1961-ben összeházasodtak. Franciaország német megszállása után Beckett csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz. Feleségével a Gestapo elől a dél-franciaországi Rousillionba menekültek, itt vészelték át a háborút.
A háború befejezése után vált elsősorban francia nyelven alkotó íróvá. Saját bevallása szerint azért döntött így, mert több lehetőséget érzett egy olyan nyelvben, melynek "nincs stílusa". A következő évek jelentették legtermékenyebb korszakát. 1951-1953-ban látott napvilágot híres regénytrilógiája: Molloy (1951), Malone meghal (1951), A megnevezhetetlen (1953). A világhírnevet az 1952-ben megjelent abszurd drámája, a Godot-ra várva hozta meg számára. A Párizsban, 1953-ban bemutatott darab újszerű művészi koncepciója miatt eleinte nagy vitát váltott ki, de a többség hamarosan elismerte, hogy Beckett végletekig pesszimista művével új korszak kezdődött a XX. századi dráma történetében.
Későbbi drámái közül kiemelkedik A játszma (1957), Az utolsó tekercs (1958) és az Ó, azok a szép napok! (1961). Példázat jellegű, a lét értelmetlenségével sokkoló, szinte cselekmény nélküli drámái világszerte hatalmas sikert arattak. Elsősorban színpadi művei miatt kapta meg 1969-ben az irodalmi Nobel-díjat. A mindig is különc figurának számító Beckett ezúttal is sajátos módon reagált: a sajtó érdeklődése elől Tunéziába menekült és egy barátját küldte el a díjátadásra.
Pályája utolsó felében Beckett véglegesen eltávolodott a hagyományos színjátszástól és csak pár perces jeleneteket, némajátékokat írt. A hetvenes-nyolcvanas években már kevésbé volt aktív, mint korábban. Ebben az időben elsősorban prózai művekkel jelentkezett. Utolsó jelentős műve, a Stirrings Still című regénye 1989-ben látott napvilágot. Ebben az időben már súlyos tüdőtágulásban szenvedett, és utolsó éveiben kórházba kényszerült. 1989 nyarán meghalt szeretett felesége, Suzanne. Beckett nem sokkal később, 1989. december 22-én halt meg Párizsban. Sírja a híres Montparnasse temetőben található.