Bűnügyi szépirodalom (költészet, dráma, regény) az ókor óta létezik. A detektívregény mint sajátos külön műfaj 1841-ben vonult a szépirodalomba. Amerika legnagyobb, legklasszikusabb költője, Edgar Poe találta ki és valósította meg a „Morgue utcai gyilkosság" című kisregényében. Ez és minden utódja abban különbözik minden más bűnügyi történettől, hogy itt nem a bűn elkövetése a téma, hanem a kérdés: ki volt a tettes? A rejtélyt egy kitűnő logikájú ember gondolati úton deríti ki. Ebben a regénytípusban a hangsúly a nyomozáson van. Az olvasó együtt játszik a nyomozóval - angolul: detektívvel -, aki lehet rendkívül okos rendőr, lehet filozófus, pszichológus, jogász, de mindig a megfigyelés és következtetés mestere.

Poe kis remekműve hamarosan követőkre talált, az írók írták, kiadók igényelték, az olvasók világszerte vásárolták. Nemsokára már minálunk is Jósika Miklós izgalmas bűnügyi regényt írt „Egy kétemeletes ház Pesten" címen. A francia Émile Gaborieau pedig már kitalált egy detektívalakot, aki bravúrosan nyomozza ki logikai úton a tettest. Volt tehát már előzménye a műfajnak, amikor 1887-ben egy 28 éves angol orvos, Arthur Conan Doyle egy „A Study in Scarlett" című regényében (magyar fordításának címe A dilettáns detektív) megjelenítette a bravúros nyomozót, Sherlock Holmest. Azóta is ő az őspéldája, felül nem múlható előképe minden regénybeli detektívnek. Kalandjai, illetve nyomozótevékenysége a gyanúsíthatók körében rákényszeríti az olvasókat, hogy vele nyomozzanak, vele találgassanak, vele használják az eszüket, és versengjenek, ki jön előbb rá, ki is a tettes. A detektívregény tehát egyszerre szépirodalom és logikai játék. Ezért is támadt rossz híre a kényes esztétika körében. Conan Doyle több mint száz év óta változatlanul sikeres, nagy példányszámban fogyó műveitől kezdve a detektívregényt párhuzamosan vallják a legjobb hozzáértők hol esztétikai értékű szépirodalomnak, hol ízlésrontó silány ponyvának. Babits Mihály a műfajt a naiv eposzok modern változatának vallja, Conan Doyle-ban az újkor Homéroszát látja. Szerb Antal kultúraromboló, nemcsak ízléstelen, hanem egyben ízlésrontó fércműnek ítél minden bűnügyi regényt. Közismert, hogy Jean Cocteau és Aldous Huxley Conan Doyle-t már életében klasszikusnak vallotta. G. B. Shaw-nak viszont az volt a véleménye a nagy sikerű szerzőről, hogy ügyes hatásvadász, de igen kitűnő üzletember, akinek minden ostobaságáért is sok pénzt ad a még ostobább olvasótömeg. És voltak már olyan vélekedők is, akik az egész műfajt nem irodalomnak, hanem játéknak mondották, egyesek a sakkhoz, mások a „barkochbá"-hoz hasonlították. - Persze mint minden műfajban, a detektívtörténetben is születhet remekmű és születhet silány iromány. De aki valamelyest is ért az irodalomhoz, és nem befolyásolják szakmai előítéletek, az nem tagadja, hogy Poe „Morgue utcai gyilkosság"-a, Conan Doyle „A sátán kutyája" című regénye vagy a későbbiek közül Agatha Christie „Tíz kicsi néger"-e irodalmi remekmű, és a detektívkalandoknak legalábbis egy része akkor is irodalom, ha közben az olvasónak is gondolkodnia kell, ki is a tettes. Ennek a műfajnak pedig vitathatatlanul Conan Doyle a fő mestere.

Ifjúkorától izgatottan kíváncsi, jó képzeletű tudósfélének indult. Egyetemistaként hol a filozófia, hol a jogtudomány, főleg a büntetőjog érdekelte, de azután egyre inkább a természettudományok felé fordult. Hazai és németországi egyetemi évek után az edinburghi egyetemen orvosi diplomát szerzett és nyolc évig gyakorló orvos volt. Közben két ízben is részt vett hajóorvosként nagyobb expedíciókban, előbb az Északi-sarkvidéken, utóbb Nyugat-Afrika partvidékén. Már ebben az időben - 1882 és 1890 között - kísérletezett regényírással. Edgar Poe és Gaborieau témavilága saját vallomásai szerint is hatott rá. Büntetőjogi, filozófiai és orvosi műveltsége alakította ki képzeletében azt a logikai-büntetőjogi-orvosi-természettudományos műveltségű, rendkívül éles elméjű embert, aki figyelem és következtetés segítségével képes megtalálni a történések okait és a cselekmények elkövetőit. Sherlock Holmes egy gondolkodásforma képlete.

Még gyakorló orvos volt, amikor megírta „A dilettáns detektív"-et. Ez 1887-ben jelent meg. A 28 éves író ezzel egyszerre híres és népszerű lett. Az olvasóközönség várta a következő kalandokat, a kiadók versengtek a Sherlock Holmes-regényekért és novellákért. 1890-ben - 31 éves korában - végképp hátat fordított a gyógyító mesterségnek, és kifogyhatatlan képzelettel írta a mindig izgalmakat keltő bűnügyi történeteket a mesterdetektív újabb bravúrjaival. Hamarosan valamennyit .lefordították a legkülönbözőbb nyelvekre. A szerző a legtöbbet kiadott kortárs lett, példányszámai a Bibliáéval vetekedtek. Sokan élő embernek gondolták Sherlock Holmest. Ez a szemléletesen megformált regényalak erényeivel és kifogásolható tulajdonságaival nagyon is hihető lény volt. Magas, rideg, látszólag szórakozott ember, aki egy feladat előtt hirtelen lázasan gondolkodó, példátlanul logikus lénnyé frissült. Szinte látható férfi volt: szenvedélyes pipázó, egy kissé morfinista, zeneértő tudós, született rejtvényfejtő, aki rejtvényként fogja fel a bűneseteket. A bűnös felismerése jelenti számára a megfejtést. Ezért lettek nyomozási eredményei rejtvényfeladatok, amelyeket művészi ábrázolással fejt ki az író. Méghozzá úgy, hogy van egy jó barát, az íróhajlamú Doktor Watson, aki az olvasók számára elmondja Doktor Holmes bűnügyi eseteit és a leleplezések logikai útját. Ezt az orvosbarátot Conan Doyle saját magáról mintázta, némileg saját paródiáját fogalmazta meg benne. Még a reménybeli ház is az az épület, ahol Londonban az író lakott. Régóta tábla jelzi e háznak a falán, hogy itt lakott a híres író, és még híresebb regényalakja. Az önarckép hitelességéhez tartozik, hogy amikor a már világhíres szerző megnősült, Watson doktort is megházasította.

Minthogy Conan Doyle közben sikeres történelmi regényeket is írt, abba akarta hagyni a detektívtörténeteket. Egyik regényében a híres detektívet életveszélybe küldte, ahol az elpusztult. Mégsem fejezhette be. Az olvasók felháborodtak, és velük a kiadók is. Ezek a könyvek pedig igen jövedelmezőek voltak. Az írónak nagy pénzeket hozott világhíres regényfigurája.

Ily módon a nemzetközi közakarat ismét életre keltette Sherlock Holmest. Megalkotójának korlátlan képzelete tehát kiderítette, hogy téves híradás volt a detektív halála, lehetett tehát tovább közölni az újabb kalandokat.

De a szerzőt nyughatatlansága újabb vállalkozásra késztette. A századfordulón az angol birodalom terjeszkedő szándéka kirobbantotta a búr háborút. A dél-afrikai holland parasztok telepes államait, Transvalt és Oranjet - ahol gyémántbányákat fedeztek fel - az angolok maguknak követelték új értékes gyarmatnak. A holland parasztok (paraszt hollandul: búr) elszántan védekeztek. Évekig tartott az a háború, a világ jó része együtt érzett a búrokkal, de a nagyhatalma csúcsára jutott angolokat nem lehetett visszatartani. Dél-Afrika akkor egy időre Anglia gyarmata lett. Az angol írók és költők egy része nagyon is lelkesedett az imperialista törekvésért. Conan Doyle is. Önkéntesként jelentkezett katonaorvosnak, ott is töltött néhány hónapot. Közben előbb írt egy kiáltványt, hogy lelkesítse az angolokat, majd megírta a háború történetét. Persze ezt is igen érdekesen. Ezért a király lovaggá ütötte. Ettől kezdve Sír Arthur Conan Doyle. Népszerűsége szakadatlan volt, azokon a tájakon is, ahol egyáltalán nem lelkesedtek a búr háborúért. Sherlock Holmes fogalom lett, példakép minden detektívregény-író számára. - Jött azonban a nagy személyes megrázkódtatás. Az első világháború kezdetén fia elesett. Ezt a nagy gyászt csak úgy tudta elviselni, hogy belemenekült a spiritizmusba. Hinni akarta, hogy beszélgetni tud halott fiának szellemével. És ebből következőleg ismeretterjesztő könyveket írt a szellemidézésről. Akik hittek benne, most már apostolként is dicsőítették. Akik nem hittek benne, izgalmas fantasztikus könyvekként olvasták. Így élt 1930-ig, 71 éves koráig. Alighanem mindmáig azok a legjobb, legirodalmibb detektívregények, amelyeket ő írt. Sherlock Holmes halhatatlan.