JONATHAN SWIFT
(1667-1745)

Sírfelirata, amelyet latin nyelven maga szövegezett, így hangzik: Itt nyugszik Jonathan Swift, ahol a vad felháborodás nem marcangolhatja többé a szívét. Ez a marcangolt szívű, vad felháborodások közt élt férfi társaságokban híresen kedves szavú, szellemes csevegő volt, költőként és irodalmi levélíróként érzelmesen gyengéd szavú, újságíróként józanságot és főleg békességet hirdető, templomi szónokként - hiszen pap volt - szívekre és elmékre egyaránt nagy hatású. Mégis örökösen vad felháborodást érzett, mivel mindenütt csak gonoszságot, ostobaságot, embertelenséget tapasztalt, és képtelen volt részvétlen lenni a nyomorgók, a megalázottak, a kisemmizettek iránt. Emberségessége, világot átölelő részvéte tette a világirodalomnak talán legnagyobb és legkíméletlenebb szatirikusává. Ehhez azonban az is szükséges volt, hogy birtokában legyen az írásművészet egész eszköztárának. Birtokában volt. Aligha vitatható, hogy ő a XVIII. század legnagyobb angol írója, aki egyéb remekművek között megírta a mindmáig egyik legtöbbet olvasott, ismert és idézett könyvet: a Gulliver utazásait.

Angol volt, de Írországban született. Kisgyermek korától fogva ismerte a gyarmati sorban élő írek nyomorát és megaláztatását. Szerette az íreket, és az írek soha angolt úgy nem szerettek, mint őt. Amikor egy ízben Londonból hazatért, Dublint kivilágították a tiszteletére. Holott az írek általában - és indokoltan - ellenséget látnak minden protestáns angolban, és ez az angol ráadásul protestáns pap volt. Papnak is híres. Úgy vélte, kijárna neki a püspöki méltóság, de ezt dicsősége teljében sem érhette el. Csak főesperes lett belőle, mivel az egyik csillogó szatírájában - a Hordómesében - alaposan kigúnyolta anglikán hittestvérei kicsinyességeit és ostobaságait is. Mert képtelen volt hallgatni, ahol bírálnivalót talált - s mivel kora legtisztább szemű embere volt, ahová csak nézett, bírálnivalót kellett találnia.

Fiatalemberként került Angliába, ahol mint titkár és házitanító nagy befolyású urak körébe jut. Helyzetét azonban megalázónak érzi: a tekintélyes államférfiak amolyan felettébb tanult, sok mindenre használható szolgalegénynek tekintik. Akkor már inkább elmegy lelkésznek valahová vidékre. És éveket tölt különböző falvak és kisvárosok plébániáin. Közben azonban gyakran megfordul Londonban is, Dublinban is. Az irodalmi körök egyre nagyobb elismeréssel fogadják itt is, ott is. Ez időben még saját hangját kereső ifjú költő, de vannak már, akik kihallják soraiból a senki mással össze nem téveszthető egyéniséget.

Házitanítóskodásának legszebb jutalma irodalmi barátsága Esther Johnsonnal. Esther nyolc-kilenc éves volt, amikor a fiatal papjelölt az elemi tudnivalókra oktatta. Ebből a nagyúri leányból igen kulturált és finom irodalmi érzékű asszony lesz idővel, aki nagyon jól érti hajdani mestere gyötrődő felháborodásait, és szinte múzsája lesz az írónak. Swift a műveiben Stellának nevezi. A Levelek Stellához című könyv nemcsak az értelemmel teljes prózai lírának példaképe, hanem egyben kitűnő korábrázolás, amelyben az író feltárja észrevételeit mindarról, amit maga körül az életben tapasztalt, és gondjait az emberekért. Ez még nem szatíra, ezt még a költő írta, de már nem vers, hanem remekmívű széppróza.

Első szatirikus műve A könyvek csatája. Kitűnő humorú, játékos ötletekkel teljes mese arról, hogy a londoni Királyi Könyvtárban összekapnak a klasszikus és a modern könyvek. Egy kicsit a hősköltemények paródiája, egy kicsit a kritikai élet paródiája, a kortárs írók alapos megcsipkedése. És közben - a halhatatlan epizód - a méh és a pók vitája; a pók a bonyolult hálót szövő, de utálatos napi irodalom, a méh, aki a fényt és az édességet kedveli, az örök életű remekírók irodalma. A következő szatíra, a Hordómese - amelyet az író élete legjobb művének vallott mindvégig - a vallási vitákat figurázza ki. Három testvérről van itt szó; ezek a katolikus, az anglikán és a kálvinista felekezetet képviselik. Családi marakodásaik a hitvitákat parodizálják. És közben az egész könyv stílusa, ajánlása, előszava, bevezetése, közbevetése az éppen elmúlt XVII. század barokk stílusát teszi nevetségessé. Ezt a remekművet tulajdonképpen sohase bocsátották meg neki. Mindegyik felekezet sértve érezte magát. De írói tekintélye mégis nagyot nőtt vele. Múlhatatlan mű: ma is érvényes az értelmetlen vitákra.

Ebben az időben dublini pap, de London is nyilvántartja. Különösen a toryk (vagyis a konzervatívok). A pillanatnyi politika ugyanis úgy alakul, hogy a nagypolitikában akkor éppen a konzervatívok képviselik a béke pártját a kardcsörtető, háborúzó liberálisokkal szemben. Swift pedig szóban és írásban békepárti. S amikor a toryk kerülnek kormányra, meghívják az írót, hogy szerkessze a párt hivatalos folyóiratát.

Swift három évig szerkesztő, miniszterek barátja és tanácsadója. Kiderül, hogy újságírónak is kitűnő. A kor jelentékeny írói keresik barátságát. Ebben az időben kezd bontakozni benne Gulliver története. De még sok keserűség és kiábrándulás kell, hogy megírja a nagy szatírát.

Amikor három év múlva a toryk megbuknak, és újra whig kormány jön, Swift pártfogóinak egy része még börtönbe is kerül, mások száműzetésbe kényszerülnek. Az író ugyan ekkor már főesperes, de nincs kedve tovább Londonban élni az ellenséges környezetben. Visszamegy Dublinba.

És akkor következnek a nagy szatirikus vádiratok - a Pamfletek - a nyomorgó, megalázott ír nép érdekében. Swift úgyszólván egyedül veszi fel a harcot az egész angol közvéleménnyel. A Pamfleteken úgy nevet az olvasó, hogy a szíve elszorul. Később voltak, akik Swiftet cinikusnak, részvétlennek nevezték, mert a szörnyűségekre harsány nevetéssel válaszolt, holott ez a nevetés a gyásznak, a vad felháborodásnak sajátos szatirikus hangja volt (mint sokkal később nálunk Arany Jánosé, aki A nagyidai cigányok nevetésével fejezte ki a nemzeti gyászt - igaz, ezt Aranytól is rossz néven vették a hozzá nem értők).

Itt, Dublinban készült el végre, sok tervezgetés után Gulliver halhatatlan története. Már műfaja is paródia. Hiszen a kor kedvenc témája a hajós kalandregény volt. Számos ponyva szólt képtelen tengeri kalandokról, de jó műveket is írtak a kalandor kereskedőkről. Hiszen ilyen volt Robinson története is. A Gulliver-regény - teljes címén: Gulliver utazásai különböző népekhez - formáját tekintve hajós kalandregény. Egy hajóorvos négy hajótörésének krónikája. Ámde ez a hajóorvos felettébb fura tájakra jut el: törpékhez, óriásokhoz, tudósokhoz, végül lovakhoz. Swift áradó képzelettel meséli a mesés történeteket. Az első két részből halhatatlan gyermekmese is lett, hiszen ha akarjuk, tekinthetjük felettébb kalandos mesesorozatnak is. Pedig ez csak a felszín. Ezek a törpék, óriások, tudósok és lovak: egyrészt maga Anglia, másrészt maga az emberiség. Lilliput a nagypolitika, lekicsinyítve ujjnyi emberek közé, ahol egyszerre kiderül a közéleti marakodások kicsinyessége. Az óriások között, minden emberi-testi felnagyításával elébünk tárul életünk durvasága, otrombasága. A tudósok országa nemcsak a kor tudományának, hanem minden kor áltudósi nagyképűségének paródiája. Végül az értelmes lovak országában az derül ki, hogy mennyivel vonzóbb az állatok élete az elállatiasodott emberekénél.

Az egész mesesorozat komikumát fokozza, hogy Gulliver közben igen naiv angol hazafi, aki mindenütt magyarázgatja, milyen tökéletes minden Angliában. Az olvasó kénytelen volt ezeket a túldicséreteket szembesíteni a valósággal. De kénytelen volt maga Gulliver is, aki végül kiábrándul az emberiségből, és hazatérve szülőföldjére, jobban érzi magát a lovak közt az istállóban, mint családja körében. Sokan elmondották már, hogy sem azelőtt, sem azóta senki ennyi rosszat nem mondott az emberiségről.

Pedig szenvedő emberszeretetből tette, a vad felháborodás marcangolta szívét. S miközben közismerten kedves volt, társaságokban szellemes, a szószéken csillogó, idegzete egyre nehezebben bírta az élet adta fájdalmakat. Családi élete sem volt szerencsés. Kedvenc leánya fiatalon meghalt. A fájdalmak elől menekült képzelete csapongásába és a nevetésbe. De ez sem ment mindvégig. Úgy mondják, elborult lélekkel halt meg.

Ünnepelt író volt már életében is. Politikai ellenfelei is elismerték rendkívüli tehetségét. A Gulliver pedig megjelenése óta (1726) a világ minden kulturált nyelvén újra meg újra megjelenik. Sokszor átdolgozták gyermekek számára is. Századunkban többször is filmre vitték. Gyakran írtak új kalandokat történeteihez (nálunk például Karinthy és Szathmári Sándor). A viszontagságos életű hajóorvos az egész földkerekségen az olvasók közös ismerőse.