Tegnap végre elérkezett a várva várt nagy nap, mikor megláthatom/meghallhatom az "ír zene nagy öregjeit". Mikor beértünk, akkor láttam a hazai egész ír zenész társadalmat. Szinte az összes ír zenekar képviseltette magát. Aztán elindultunk felfelé a helyünkre. A terembe már gyülekeztek az emberek, és a kezdésre meglepésemre már majdnem az egész terem teli volt. Teljesen nem lett ugyan tele, de a terem méretéhez képest, ami 2000 főt befogad, ahhoz képest úgy 1600-an eljöttek. Ez szép dolog, ahhoz képest hogy az ír zene eléggé rétegzene lett mostanság. Elkezdődött a koncert... Amit már elsőre nem lehetett nem észrevenni, az az, hogy a terem akusztikája kiváló volt. Mindenhol remekül lehetett hallani. Jöttek táncosok is. Az egyikük Cara Butler volt, aki a világhírű Jean Butler húga. Az egyetlen hibát a tánc kihangosításával találtam, mivel a steppet néha nem lehetett hallani. Minden zenész játszott külön szólókat is. Rengeteg számot játszottak, és elég sokat közülük ismertem is. A közönség is remekül vette a lapot többször is. A szólókat mindig vastapssal jutalmazták meg. És a zenék alatt persze a zenei poénok sem hiányozhattak. A koncerten uyganúgy előfordultak az ír balladák és a pörgős tánczenék is egyaránt. Sajnos a másfél óra igen rövidnek bizonyult, mivel secperc alatt vége lett.  A fináléra még csatlakozott 6 ír dudás is. Úgy látszik, Írországban megférnek egymás mellett... A vége egy hatalmas jam-elésbe torkollott, amit a közönség részéről végig ütemes taps kísért. Mikor először visszatapsoltuk őket, akkor ráadásként egy breton táncdallamot játszottak el. Bejött a 2 táncos is, akik lementek a nézőtérre, és az egész terem egy darab jókora breton táncházzá alakult át. Ilyet szerintem még nem láttak a Művészetek Palotájának szervezői. A közönség viszont még mindig nem akarta hazaengedni zenészeket, és másodszor is visszatapsoltuk a Chieftainst. Eljátszottak még egy ráadást. Ezzel viszont véget ért sajnos a koncert. Lefele menet viszont a hangosba bemondták, hogy lent dedikálnak a Chieftains tagjai. Ezt nem lehet kihagyni..... Lementünk, szerencsére a sor sem volt hosszú.  Mögöttünk persze már többen gyülekeztek. Nem is kellett sokat várakozni, mivel kb. 5 perc után fel is tűnt a zenekar. Végre odértem én is, és megkaptam az autógrammokat. Szerencsére egy "It was amazing"-et én is ki tudtam nyögni. Aztán már sajnos sietni kellett, mert a buszunkat el akartuk érni. Így ért véget ez az este. De az biztos, hogy nekem is és szerintem sokaknak életreszóló élményt szereztek. Megkoronázása volt, hogy még aláírást is tudtam szerezni. Remélem a zenekar is jól érezte magát, és vissza fognak egyszer még térni a mi kis országunkba.