Kelták Magyarországon

Ha a keltákról hallunk, manapság azonnal, az ír népzene, vagy az ír kocsmák, a pubok jutnak eszünkbe. Kelták azonban, nem csak a Brit-szigeteken éltek a bronz és vaskorban, hanem jóformán, egész Európa területén, Ibériában (Spanyolország), a mai Franciaországban, és hazánkban is! A kelták, kiterjedt kereskedelmet folytattak, bronz, vasáruikkal (fegyverek) arany ékszerekkel, sóval, mely kereskedelmi útvonal két fő ága közül az egyik a mai Olaszország, Franciaország, dél-Németország, Anglia volt, a másik ága Magyarország, Lengyelország, Csehország, észak-Németország, Skandináv-félsziget volt. A bronzmegmunkálás bizonyítéka hazánkban, a nagyszámú feltárt bronzöntőműhelyek. Nagy-Magyarországon nevezetesebb bronzöntőműhelyek voltak pl. Borjason (Torontál megye), Domahidán (Szatmár m.), Sajógömörön, Lázárpatakon (Bereg m.), Bozsókon (Baranya m.), Bodrogkeresztúron, Szentpéterszegen (Bihar m.), Füzesabonyban, Dunaföldváron, Tiszaföldváron, Tamásfalván, Kiszsámon. A külföldi, legismertebb európai kelta lelőhely Hallstatt, melynek lakosai már az őskorban nagy sókereskedést folytattak észak-Olaszországgal. 1846-ban tárták fel azt a kelta temetőt, aminek több mint ezer sírjában, rengeteg bronz és vas emléket találtak a régészek. A vaskardok, tőrök, kések használatát, a kelták honosították meg Európában. Másik híres kelta lelőhely, a mai Svájcban, La Tene-ben található. Az itt élők, nem hamvasztották el halottaikat, és tették bronzurnába, mint a Hallstatt-beliek, hanem értéktárgyaikkal együtt, eltemették őket. A kelta tárgyaik díszítésére jellemzőek a stilizált állati figurák. Az alpesi és dunai kelták a következő törzsekre oszlottak: helvet, bój, ósz, gothin, karn, japod, rhaet, vindelicus, tauriskok vagy más néven nóriak, pannonok és scordiskok. (Pannónia római tartomány, a mai Dunántúl, a pannon kelta törzsről kapta a nevét.) A pannonok, Tacitus szerint a mai Magyarország dunántúli részén, a Dráva és Száva közt s a Szávától délre egészen Dalmátiáig laktak. A Dunántúli kelta városokat, Aquincum (Ó-Buda), Brigetio (Szőny), Savaria (Szombathely), Mursa (Eszék), Sirmium (Száva-Szent-Demeter, ma Mitrovicz) és Siscia (Sziszek), a rómaiak magas fokra fejlesztették, kereskedelmi központtá alakították. A pannonok is számos törzsre oszlottak; ezek közt legtovább megtartották népi sajátságukat a rómaiakkal szemben, az araviskok vagy eraviskok, kik a Rába folyó eredeti nevéről, (Arabo) vették elnevezésüket, e folyó mellékeinek voltak a lakói. Későbbi szállásaik a mai Pest, Esztergom, Komárom, Fejér- és Tolna-megyékben voltak találhatók. Halottaikat elégették, s a hamvakat urnákban temették el, mint a hallstatti kelták. A gazdagabbak magukkal temettették kocsijukat, sőt lovaikat is. A nevezetesebb araviskus sírok Kelenföldön, Battán, Érden, Pátkán, Alsószentivánon kerültek felszínre. Kocsirészeket tartalmazó sírlelet négy fordult elő: Somorodon, Tétényen, Sárszentmiklóson. A pannon törzseket hosszú és véres harcok után Octavianus, a későbbi nevén Augustus császár, és Tiberius igázták le Kr. e. 35. és Kr. u. 12. között. Az illyr kelták vagy scordiskok, e hatalmas kelta nép, valamikor Illyriát és Pannonia déli részét tartották megszállva, sőt egyes részeik lenyúltak egész Thraciába. A római leigázás elől, jókora részük átvándorolt Kis-Ázsiába s külön országot alapított itt Galatia néven, mely sokáig dacolt a rómaiakkal, de a légiók csapásai alatt végül összeomlott.

A bój keltákról nevezték el Bohémiát, a mostani Csehországot. A bój kelták, a kimmerek elől, Galliába mentek, s ott telepedtek meg, a rokonaiknál, a galloknál. Más részük, Kr. e. 191-ben, a Pelso-tó (Balaton) mellékein táborozott le, a tauriskos kelta törzs mellé. A tauriskos kelták királya, Kritasiros volt. A gothin keltákat Tacitus említi először. Magyarország északnyugati határán terült el hazájuk. A kvád-ok és markomann-ok (germán fajta nép), szarmata-jazigok is adóztatták őket. Vasbányászatot űztek. A japod kelákat, Kr. e. 35-ben Octavianus, a későbbi Augustus császár tette római alattvalókká. Illyrekkel keveredett törzs volt. Japod tengerpartnak nevezték róluk az Adriai-tengernek azt a részét, a hol szállásaik elterültek, melyek a mai Horvátországba benyúltak. A karnok kezdetben hihetőleg egész az Adriai-tenger partjáig lenyúltak, róluk Krajnának nevezték el területüket, a római feliratok viszont galloknak mondják őket. Carnia alatt hajdan azt a területet értették, melyet délen Venetia és Istria, északon Noricum, keleten Pannonia s nyugaton Rhaetia határolt. A rómaiak, a kelta törzsek közül, főleg a gallokat ismerték, a mai Franciaország területéről, és hajlamosak voltak, minden kelta törzset, az egyszerűség kedvéért, gallnak nevezni. Julius Caesar császár is, a feljegyzéseiben így cselekszik. Szerinte az egész Gallia három részre oszlik, az egyiket lakják a belga kelták, a másikat az aquitán kelták, s végül a harmadikat azok a népek, kik magukat keltáknak, de a kiket a rómaiak galloknak neveznek. Nemcsak nomádok, és pásztorkodó állattenyésztők voltak a kelták, hanem megerősített helységeik, városaik is léteztek, mint pl. AVARicum Galliában, melyről Caesar magasztalólag nyilatkozik. A rómaiak, Pannónia elfoglalásával, a kelta kereskedelmi útvonalat akarták megszerezni, borostyánútnak nevezték, mert a legfőbb errefelé szállított luxuscikk, a borostyán volt, amiből Rómában, ékszert készítettek. Nem beszélve, Pannónia felbecsülhetetlen természeti kincseiről (ércek), amire szintén fájt a római császár foga. Pannónia tartomány határvonala a Duna volt, de délen, csak a Balatonig ért, Augusztusz császár korában. A római hódításnak, a dunántúli őslakosság, a kelták, illyrek, markommanok persze ellenálltak. (A markomann nép, a mai Felvidék nyugati részén élt, aleman-germán-német népcsoportnak vélik őket a tudósok.) A kelták azonban, nem tehettek semmit, a római terjeszkedéssel szemben. Az augusztuszi foglalás után, Tiberius császár, bővítette az új tartományt. A 400 éves római uralom, egyetlen békés évtizedet sem eredményezett, az őslakos kelták és markomannok, a Duna-Tisza közén élő szarmata-jazig és roxolán néppel összefogva, folyamatosan ostromolta a római légiókat. A rómaiak, véglegesen, csak a hun uralom idején hagyták el, Pannóniát. A megmaradt, bár erősen romanizálódott kelták, felszabadítóként üdvözölték a hunokat, és valószínűleg, beolvadt népességük a hunokéba. Ez a mi magyar kelta történelmünk.

Forrás: NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET

M.o. régészeti leletei Corvina kiadó 1957 szerk-B.Thomas Edit