
Augusztus 1-jén a gabona, az aratás, a termékenység, az új kenyér ünnepét tartjuk. Az ünnep egyúttal a nyár végét és az ősz kezdetét jelzi. Az augusztusi nap még forrón süt, ám a nappalok már észrevehetően rövidebbek, az éjszakák hűvösebbek, a nappali árnyékok hosszabbak - az ősz már a kertek alatt lopakodik.

Az augusztus 1-jén tartott kelta aratóbál neve egy ír isten, a Tuatha De Danann nép egyik főistene, Lugh nevéből ered. Lugh minden mesterség feltalálója. A pénzkeresés, a kereskedelem, a mesterségek, mágusok, harcosok, kézművesek, utasok, vándorok istene. Az ünnepet Írországban Lughnasadh-nak, Skóciában Lunasdálnak, Man szigetén pedig Laa Luanysnak nevezik. (Walesben ezt az időszakot pusztán Gwl Awstnak, azaz augusztusi bálnak hívják).

Ezt a bált Lugh a mostohaanyjának, a Fir Bolg nép utolsó királynőjének, Tailtiunak ajánlotta, aki a kimerültségbe halt bele, miután kiirtott egy hatalmas erdőt azért, hogy az emberek megművelhessék a földet. Amikor Írország népe összegyűlt a halálos ágyánál, azt mondta nekik, a halotti tor keretében tartsanak játékokat a tiszteletére. Ha megtartják, az íreknek mindig lesz oka dalolni. Tailtiu neve az ókelta Talantiu, azaz "a Föld Nagyja" szóból ered, ez alapján elképzelhető, hogy eredetileg ő is a föld megszemélyesítője volt, mint oly sok ír istennő. A Lughnasadh-nak voltaképpen van egy régebbi neve is: Brón Trogain, amely a gyermekszülésre, a fájdalmas vajúdásra utal. A föld ugyanis az évnek ebben a szakaszában hozza meg első gyümölcseit, hogy gyermekei élhessenek.
Tailtiu nevéből ered a Meath megyei Teltown város neve, itt tartották meg az első bált. Az esemény idővel nagy törzsi gyűléssé nőtte ki magát, részt vett rajta a Nagy Király, szerződések köttettek, politikai ellentéteket tárgyaltak meg, és nagyszabású sporteseményeket rendeztek, melyek felértek a korai olimpiai játékokkal. Artisták és művészek bemutatót tartottak, mindenfelől kereskedők jöttek, élelmiszert, állatokat, kézműves portékákat és ruhákat árultak; volt ott mesemondó, zenész, jókedvű mulatozás. Egy középkori szemtanú ekképpen számolt be:
"Trombita, hárfa, mélytorkú kürt szól, a dudások, üstdobosok fáradhatatlan játszanak... hegedűsök, trubadúrok, csontzenészek és dudások; a faragatlan sereg nagy zajjal van, istentelenül bömböl s kajabál."
Törzsi házasságokat, "kézfogókat" is kötöttek. Fiatal férfiak és nők sorakoztak fel egy magas fal két oldalán, amelyben volt egy faajtó, ebbe lyukat vágtak, épp akkorát, hogy egy kéz beférjen. Szép sorban egy leány és egy fiú átnyúlt a lyukon és megfogott egy kezet anélkül, hogy tudta volna, ki áll a túloldalon. Ezzel házastársak lettek, egy éven és egy napon át együtt élhettek, hogy kipróbálják, menne-e a dolog. Ha nem, a pár visszatért a következő évi mulatságra, és hivatalosan elváltak: egymásnak háttal állva elindultak, egyik erre, a másik arra.
Az évszázadok során a teltowni mulatságok fénye megkopott, de a XX. század közepéig a vidéki emberek egész Írországban megünnepelték az aratást mulatságokkal, szertartásokkal és vásárokkal - van, ahol máig él ez a szokás. A Lughnasadh-bált általában az augusztus 1-jéhez legközelebbi vasárnap tartották meg, így egész nap mulathattak. Az ünnepet később átvette a kereszténység Lammas néven, ez "a cipó-mise" jelentésű angolszász hlaf-mas, "Loaf-Mass" szóból ered, helyenként azonban Bilberry Sunday-ként, azaz Áfonyavasárnapként ünnepelték meg, ekkor mászták meg a legközelebbi Lughnasadh-dombot, hogy összegyűjtsék a föld ajándékát, a kis fekete bogyókat, amelyeket aztán koszorúba fonva viseltek, vagy hazavitték és lekvárt főztek belőle.

Régen jig-eket és reel-eket énekeltek, táncoltak harmónika-, hegedű- és fuvolakísérettel, és zajos sporteseményeket, versenyeket rendeztek. Néhány helyen nyári virágokkal megkoronáztak egy nőt - vagy egy bábut -, trónra ültették, és a lábai köré is koszorúkat raktak. Körbetáncolták ott, megérintették a koszorúkat, vagy kihúztak egy-egy szalagot, hogy szerencsét hozzon. Talán így emlékeztek meg tisztelettel az aratás ősi istennőjéről.